Iskolatörténet

suli

Intézményünk bemutatása

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának Arany János téri feladatellátási helye nyolcosztályos állami fenntartású oktatási intézmény, mely a 6-14 éves korosztály képzésével foglalkozik. Az iskola stratégiai célja a kor követelményeinek megfelelő magas színvonalú oktatás és nevelés megvalósítása. Közvetlen célja a nevelési feladatok ellátása, és gyakorlóiskolai jellegéből adódóan a tanító- és tanárképzés szolgálata illetve feltételeinek biztosítása.

A lehetőségekhez képest fontos feladat az iskola sajátos profiljának, oktatási színvonalának megtartása és továbbfejlesztése, megfelelő pedagógiai légkör biztosítása a pedagógus alkotó kedvének, és a gyermek képességeinek kibontakoztatásához.

 

Iskolatörténet

Az iskola alapítása a 19. sz. utolsó évtizedére tehető. A Mester utcai iskola 1957-től viseli Arany János nevét, 1978 óta működik a Hajó utcai épületben.

1986-ban a Tanítóképző Főiskola kérésére a Debrecen Város Tanácsa átadta az iskolát a gyakorlati képzés bővítésére. Ettől az időtől kezdve lett az iskola fenntartója a Művelődési és Közoktatási Minisztérium.

1987. január 1-jétől működik az alsó tagozat gyakorlóiskolaként.

1996. szeptember 1-jétől a négyéves tanítóképzés bevezetése nyomán – a gyakorlati képzési jelleg az 5-6. évfolyamra is kiterjedt.

1993. július 1-jén került az iskola a Kossuth Lajos Tudományegyetem kezelésébe. Ez időtől kezdve tanár szakos egyetemi hallgatók is gyakorolnak nálunk.

2001. január 1-jétől az egyetemi integráció keretében a Debreceni Egyetem az iskola fenntartója.

2015 júliusáig iskolánk a DE Arany János Gyakorló Általános Iskolája néven működött. Iskolánk fenntartója, a Debreceni Egyetem úgy döntött, hogy 2015 augusztusától három gyakorlóintézményét, a DE Arany János Gyakorló Általános Iskoláját, a DE Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskoláját és a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumát összevonja. Így jött létre a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája.

Az iskola irányításáért jelenleg a fenntartó Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese felelős. A nevelőtestület határozza meg az iskola stratégiai terveit. Az operatív munkát a nevelőtestület által megválasztott iskolavezetőség végzi. Az iskolavezetőség szoros kapcsolatot tart a szakmai munkaközösségek vezetőivel, a diák-önkormányzati vezetőkkel, nevelőkkel és az iskolában működő társadalmi szervezetekkel /szakszervezet, szülők közössége stb./.

 

Elhelyezkedés

Iskolánk Debrecen központjában tömegközlekedési vonalak mentén /villamos, busz/ személygépkocsival és gyalog egyaránt jól megközelíthető helyen található. Ugyanakkor szerencsés módon magas házak által a város zajától elszigetelve, parkosított, nagy iskolaudvarral, hatalmas fákkal körülvéve, viszonylag csendes helyen fekszik.

A három szabadtéri sportpálya, a tornacsarnok, és megújult iskolai játszóudvar lehetőséget ad tanulóinknak a szabadidő hasznos eltöltésére.

 

Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 04. 09:42