Szabó Magda novellaíró pályázat

Ebben az évben immár ötödik alkalommal rendeztük meg a Szabó Magda novellaíró pályázatot...

Szabó Magda novellaíró pályázat


Ebben az évben immár ötödik alkalommal rendeztük meg a Szabó Magda novellaíró pályázatot, melyet a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Csengő utcai, Kossuth utcai, és a rendezvényt szervező Arany János utcai feladatellátási hely tanulóinak hirdettünk meg. 
2023-ban „Ajándék” témában vártuk a novellákat. A felhívásra tíz írás érkezett, örömünkre minden intézményből kaptunk pályaművet. 
A beérkezett munkákat Petrusák János, Krúdy Gyula-díjas író, a Magyar Írószövetség tagja bírálta el. Értékelésében hangsúlyozta, hogy ez évben minden novella nagyon színvonalas, érdekes, elgondolkodtató írásnak bizonyult. 
Az iskolánk könyvtárában december 14-én rendezett hangulatos díjátadó ünnepségen Petrusák János a kis írópalántákat további alkotásra ösztönözte, értékelte a pályaműveket, és méltatta a legkiemelkedőbb novellákat. A díjazott pályázók kiemelkedő írásukért jutalomkönyvet és oklevelet kaptak.


A Szabó Magda születésnapjára emlékező – 2023. október 5-én hirdetett – pályázaton a következő eredmények születtek:


Fődíj:


Maródi Éda: Arany János téri feladatellátási hely, Maródi Éda novellája
Szimicsku Máté: Csengő utcai feladatellátási hely, Szimicsku Máté novellája


I. helyezett: Varga Léna: Kossuth utcai feladatellátási hely, Varga Léna novellája
II. helyezett: Kardos Kevin István: Csengő utcai feladatellátási hely, Kardos Kevin István novellája
III. helyezett: Eszenyi Csenge: Arany János téri feladatellátási hely, Eszenyi Csenge novellája


Különdíjat kapott: 


Kardos Krisztina: Arany János téri feladatellátási hely, Kardos Krisztina novellája
Sipos Dorka: Csengő utcai feladatellátási hely, Sipos Dorka novellája

Szabó Magda pálíázat kép
 

Legutóbbi frissítés: 2023. 12. 19. 08:33