Becsengettek az Aranyban
Huszonnégy osztály összesen 580 tanulójának szólt a csengő szeptember 1-jén reggel, az új tanév első napján. Ez alkalomból a 2-8. évfolyam tanulóit és a szülőket Denichné Hajdú Mónika Tímea intézményvezető asszony köszöntötte ünnepi nyitóbeszédével.
Egyedülálló program a kicsi elsősök külön tanévnyitója a tornateremben, ahol Lajtos Ágnes intézményvezető-helyettes asszony fogadta őket. Szalai Borbála: Utolérem a bátyámat című versét hallhattuk Jószai Dóra és Jimenez-Hornyik Hanna 1. k osztályos tanulók előadásában. A fogadalomtétel és a nyakkendő felkötése után 72 izgatott kis elsős is elmondhatta, hogy Aranyos diákok lettek. Évtizedes hagyomány, hogy ezen a napon Reschofsky György nívó- és életműdíjas bábszínész is köszönti az elsősöket vidám műsorával, ezzel is jó hangulatot teremtve az első napra, és remélhetőleg az egész tanévre.
Kívánunk minden tanulónak nagyon jó iskolakezdést, tanévet, kitartást, szorgalmat, minél több boldog percet!