Állatvédelmi témahét 2023. október 2-6.

Október 2. és 6. között rendeztük meg iskolánkban az Állatvédelmi Témahetet, mely során számos programon vehettek részt tanulóink.

Állatvédelmi Témahét

Október 2. és 6. között rendeztük meg iskolánkban az Állatvédelmi Témahetet, mely során számos programon vehettek részt tanulóink. A cél az volt, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét az állatok védelmének fontosságára.
Október 4-én, az állatok világnapján az 1-2. évfolyam csoportos foglalkozáson vehetett részt a Nyírerdő Debreceni Erdészet munkatársaival. Az erdei állatok táplálkozásába és viselkedésébe nyerhettek betekintést. A 3-4. évfolyamhoz a Természettár egyik előadója látogatott el, aki a rejtőzködő állatokról tartott egy nagyon izgalmas és érdekes előadást. Különleges állatok és azok létfenntartó képességeit ismerhették meg, egy kis játékkal egybekötve.
A hét folyamán egyéni és csapatversenyre is jelentkezhettek tanulóink. A negyedik osztályosoknak lehetőségük volt egy általuk választott különleges állatról prezentációt készíteni, amit a döntőbe jutottaknak elő is kellett adni. A 3-4. évfolyam számára „Állati jó feladatsor” néven hirdettünk versenyt, melyen 4 fős csapatok indulhattak. A feladatsort az E-suli felületéről lehetett letölteni. Több tantárgyi koncentráció is megjelent benne, hogy a csapat minden tagja találjon hozzá közel álló izgalmas feladatot. Szép és igényes munkák születtek mindkét versenyen, gratulálunk hozzá!
A témahét keretein belül adománygyűjtést is szerveztünk a debreceni Puli Állatvédő Egyesület számára. Jelentős mennyiségű állateledelt és melegen tartó plédet sikerült összegyűjtenünk a szerető gazdik nélkül maradt állatoknak. Ezúton is köszönjük a felajánlásokat!

Az ide tartozó képeket megnézhetik a Fotóalbumban.

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 10. 16. 14:56