Boldogság óra 2. k - Február

Váratlan helyzetek

Az élet sokszor olyan nem várt eseményeket tartogat számunkra és gördít elénk, melyekkel meg kell küzdenünk és úgy kell feldolgoznunk, megoldanunk, hogy abban meg tudjuk látni a jót, a pozitívat.

A hónap elején még egészen más megközelítésből szerettük volna feldolgozni ezt a témakört. Aztán időközben történt valami, ami mindent megváltoztatott.
Az osztályunkba járó egyik kislány síbalesetet szenvedett melynek következtében eltört a sípcsontja. Combtőig begipszelve érkezett haza külföldről és azt gondolta, hogy a nehezén már túlvan. Aztán pár nap múlva kiderült, hogy a csont el van mozdulva, műteni kell. Kis tanítványunk nagyon félt, hiszen sohasem volt még kórházban és nem tudta mi vár majd rá.

Bíztató hóvirágmezőt készítettünk neki, melyben minden kis hóvirág egy-egy bátorító üzenetet, a küzdéshez nélkülözhetetlen szavakat tartalmazott.
Ezen túl az osztály minden egyes tagja rajzot készített számára, melyekhez levelet írtak, jó kívánságokat fogalmaztak meg.

A 2.k-nak nagyon hiányzik kis osztálytársuk.
Várjuk a mielőbbi viszontlátást!

m2.jpg m4.jpg thumbnail_m6.jpg
Legutóbbi frissítés: 2023. 06. 12. 08:09