Boldogság óra 2. n - December

 

Jó cselekedetek gyakorlása 

 

A december, a szeretet ünnepének közelsége, a karácsonyi készülődés jó lehetőséget nyújtott a jó cselekedetek gyakorlására. Több ajándékozási kezdeményezésbe is bekapcsolódtunk. Pl. A Mesedoktorok „Szeretetcsoki” néven indított csokoládégyűjtő jótékonysági akciója, mellyel a kórházakban fekvő illetve a hátrányos helyzetű gyerekeknek próbáltunk örömöt szerezni. Idén is nagy sikere volt a „Tölts meg egy cipősdobozt” programnak, mellyel a nehéz körülmények közt élő gyermekek arcára szerettünk volna mosolyt varázsolni a dobozokban rejlő ajándékokkal, hogy szebbé, boldogabbá tegyük a számukra is a karácsony ünnepét. 

Mi magunk is készítettünk karácsonyi ajándékokat a szülőknek. Nagy lelkesedéssel dolgoztak a gyerekek a karácsonyi képeslap, a gömbdísz és a masni angyalka elkészítésén.  

Tartottunk ötletbörzét, próbáltuk összegyűjteni azokat a jó cselekedeteket, amelyekkel még örömöt tudunk szerezni. Majd minden gyerek húzott egy nevet a társai közül, akinek egy hétig az „angyalkája” lehet. Titokban kellett ez idő alatt különféle jó cselekedetekkel örömöt szerezni egymásnak. Ezt nagyon élvezték! Az idő letelte után megbeszéltük, hogy ki hogy érezte közben magát. Boldogan meséltek élményeikről. 

Ennek kapcsán mindenki elkészítette saját kis csengős angyalkáját, melyet kitettünk a Boldogság falunkra. Rajzolás közben meghallgattuk a hónap dalát is. 

jo_cselekedetek_0.jpg jo_cselekedetek_ciposdoboznyi_ajandek_0.jpg jo_cselekedetek_mikulas_0.jpg

 

 

jo_cselekedetek_ajandek_1.jpg jo_cselekedetek_boldogsagfal_0.jpg

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 06. 12. 08:06