Boldogság óra 2. n - November

A társas kapcsolatok témában a tevékenységek célja az volt, hogy a gyerekek észrevegyék, miért van szükségünk társakra, barátokra. Sok közös tulajdonság lehet bennünk és tehetünk saját kis kapcsolataink alakításáért. Az "Öreg néne őzikéje" c. mese már ismerős volt a gyerekeknek, de az újból átélt meseélmény még jobban segítette a fogalom megértését. A kapcsolatteremtő játékok közül a "Tégy egy lépést felém" c. játékban körbe álltunk. Állításokat hangzottak el, s aki úgy érezte, hogy rá igaz az állítás, az egy lépést tehetett előre. Akik összeértek, megölelhették egymást. Végül mindenki összeölelkezett egy nagy "szeretet gombócban". Majd azt a feladatot kapták, hogy rajzolják körbe a kezüket, s az ujjacskákba írjanak egy-egy rájuk legjobban jellemző tulajdonságot, amiért érdemes velük barátkozni. A hívogató tenyerek felkerültek a Boldogság falunkra. Nagyon érdekesnek találták a gyerekek, amikor olyan jókívánságokat írhattak egy lapra, mellyel örömöt szerezhetnek egymásnak. A cédulákat összehajtogatva bedobták egy tartóba, melyből aztán mindenki kihúzhatott egyet. Nagy örömmel olvasták fel az ügyesen megfogalmazott kívánságokat. A foglalkozás zárásaként Bagdy Bella: Ha boldog vagy mutasd meg! c. dalára táncoltak vidáman. Az örömteli hangulatban megélt élményeiket még sokszor emlegették.

tarsas_kapcsolat_irodnak_a_jokivansagok.jpg tarsas_kapcsolat_szeretet_gomboc.jpg tarsas_kapcsolat_jokivansag_olvasasa_0.jpg

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 06. 12. 08:06