Arany napok

Évtizedes hagyomány iskolánkban az Arany Napok rendezvénysorozat, mely Arany János születésnapján, március 2-án kezdődik. Ekkor kerül sor az iskolaudvaron lévő Arany-szobor, illetve a Református Kollégium falán található Arany dombormű megkoszorúzására. Állandó rendezvényünk az Arany Galéria képzőművészeti kiállítás, mely főként a debreceni művészek alkotásait mutatja be. Az Arany Napok alkalmával tanulóink komplex tanulmányi versenyeken mérik össze tudásukat. A feladatok az egyik évben a természettudományok, a másikban pedig a humán tantárgyak köréhez kapcsolódnak. A diákok nem egyénileg, hanem csapatokat alkotva készülnek és versenyeznek, ezzel is fejlesztve az együttműködés képességet. A rendezvénysorozat zárásaként, melyet a március 15-i ünnepséggel együtt tartunk, Igazgatónő értékeli az elmúlt hetek munkáját, és a versenyeredmények alapján kiosztja a díjakat.

Frissítés dátuma: 2018.04.09.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ